Speci maraton Szilvásvárad

Na szóval, ismét jól elmaradtam idén a versenybeszámolók írásával, most megpróbálom összeszedni azokat a gondolatokat amik még a fejemben vannak (Nem biztos, hogy még mindenre  emlékszem, sajnos így van ez 40 felett. :-))) )

Kezdem a XV. Specialized Szilvásvárad Maratonnal, mert ez a legfrissebb emlék. Péntek délután 6 óra után indultunk útnak miután az autót és a lakókocsit megtömtük mindazzal a szükséges földi jóval amire két napig szükségünk van az életben maradáshoz. Úti célunk a Szilvásváradi Hegyi-kemping volt. A tervezett időnek megfelelően este 10 óra után pár perccel érkeztünk meg, ahol is kellemes meglepetés ért bennünket, a kemping Zárva volt, mivel átépítés alatt áll. Amikor három gyerkőc ül a kocsiban mögöttünk nyűgösen, fáradtan, ez nem valami jó dolog. Mit volt mit tenni, intenzív okostelefon nyomkodásba kezdtünk, hogy hová tudunk ilyenkor menni. Az egyetlen elérhető kemping Szarvaskőn volt, így fordultunk vissza. Szerencsére itt tudtak fogadni minket, így 11 óra után nem sokkal már letalpalva állt a lakókocsi. A gyerkőcöket nem kellett sokáig altatni.
Szombaton délelőtt betuszkoltuk a csapatsátrat és a gyerekek bringáit a kocsiba. Irány újra Szilvásvárad! Gyors körtelefonálás kinek vegyük fel a rajtcsomagokat, majd miután ez megvolt beneveztük a gyerekeket is a délutáni Titán Kupára. Felállítottuk a csapatsátrat, ugráló váraztunk, pónin lovagoltunk, terepjárót vezettünk (köszi Seti!  ) Persze nem mi, hanem csak a gyerekek.

A gyerek versenyen kicsit meglepetés volt, hogy nem volt U5 kategória csak U7 ami két 500 méteres körből állt a rajt-cél területen. A rajtceremónia tisztára úgy zajlott mint a nagyoknál. UCI bíró által név szerint beszólítva mindenki egyesével. Egy gond volt csak, hogy a kicsik voltak elől a nagyok hátul. Nos lefordítva ez azt jelentette, hogy a gyorsak voltak hátul a lassúak elöl. Nem a legszerencsésebb megoldás. Sípszó és indulás. Abi és Lujzi az első sorból szépen elindultak, de Samu a hátsó sorban kicsit beragadt, az előtte lévők nem tudtak elindulni, neki pedig nem volt helye elmenni közöttük. Lujzit az első kanyarban fellökték neki sajnos véget ért a verseny. „Aranyos” volt, hogy nem azért sírt mert elesett, hanem azért mert nem tudott versenyezni pedig Ő annyira akart. Abi a lányok között a 4. helyen ért be. Akik előtte voltak jóval idősebbek voltak nála. Samu a fiúk között az 5. helyen ért célba, sajnos hiába nyomta neki végig keményen a beragadást már nem tudta ledolgozni. Este nem kellett őket túl sokáig altatni....

Vasárnap 8-ra már a csapatsátornál voltunk és készültünk a versenyre. Szép lassan mindenki megérkezett. A szokásos tülekedés elkerülése miatt már a hosszútáv rajtja után elkezdtünk a célterületre beállni, de ez az egész megint nem működött valami jól. Ahhoz, hogy a mezőny elejéről rajtoljunk már jó háromnegyed órával a rajt előtt be kell állni. Most sem volt ez másképp, így viszont temérdek időnk maradt beszélgetni a rég nem látott barátokkal. Elrajtolt a közép táv és megkezdtük a felsorakozást. A mellettem álló sporttárs sajnos behúzta elém a bringáját, és kicsit lestoppolt emiatt már megint sikerült eléggé hátulról indulnom. Csabi és Anikó jó 5 méterrel voltak előrébb nálam....

Jó 10 perce aszalódtunk már a tűző napon amikor felhangzott a sípszó és a „Fire”. Hát elkezdődött. Egész jól elindultunk, de a kapu már megint megfogott minket itt szinte megálltunk. Most jól jött a technikai edzéseken sokat gyakorolt „állj meg egy helyben lábletétel nélkül” mert nem kellett kilépnem a pedálból. (Köszi Buru!) Jobbos kanyar kiértünk az aszfaltra, indul a lassúrajt jóval 30 feletti tempóval, majd elengedtek minket, indult a móka. Az aszfalton végig előztem sokszor az út mellett a murván. Jött a balos kanyar majd elkezdtük a mászást.

Igazából ez egy viszonylag unalmas szakasza a Szilvásnak. Jó 7 kilométer hosszan mászás a 3-5%-os széles aszfalton. Erről csak pár adat: 170-es átlagpulzus, 19,3-as átlagsebesség, végig nagytányéron.

Furcsa volt, hogy nemsokkal a kilátó után hátbacsaptuk a közép távot, pedig negyed órával előttünk indultak... Itt az aszfalton folyamatosan előztem, lassan kezdtem felérni a mezőny elejéhez. Az első terepes mászásra úgy fordultam rá, hogy tiszta volt előttem a terep, tudtam a saját tempómban menni. Itt már bizony a közép táv vége szép hosszú sorban tolta felfelé, természetesen az ideális nyomvonalon, hogy nekik kényelmes legyen. Mire kezdtem belejönni a mászásba, már ismét kint voltunk az aszfalton. Nem sokkal később olyan érzésem lett, mintha egy féreglyukba kerültem volna, mert egyszer csak fent voltam a pálya tetején, jött az enyhén hullámzó szakasz.

Elég sűrűn elkövetem az a hibát, hogy az első mászás után kicsit kiengedek és a síkon nem nyomom meg úgy ahogy kellene. Most itt nem így volt, nyomtam neki ahogy bírtam. Folyamatosan voltak előttem a pályán így megvolt a motiváció a tempós haladáshoz – le kell vadászni őket- csak ez járt a fejemben. Az első frissítőpont után megfogható távolságon belülre került egy 4 fős boly akikre szép lassan felértem, majd egy aszfaltos részen tempót váltva otthagytam őket. Nagyon nem tudtam meglépni tőlük, a következő lejtőn megfogtak és visszaelőztek. Most jól jött a sok outizás, beálltam mögéjük szélárnyékba és raktam rájuk a kereket. Ennek meg is lett az eredménye, a következő lejtőn kibújtam mögülük és ing-gatya tempóban kezdtem el nyomni neki lefelé.

Azt tanította Buru, hogy akkor jó a kanyarsebesség, ha csúszáshatáron van a bringa. Hát itt párszor ott volt, de sikerült megfogni. A következő emelkedőn már nem voltak mögöttem, de nem pihenhettem. Lassan jött a következő lefelé a szerpentinnél még belső íven a kanyart kicsit levágva előztem aztán hipp-hopp már a híres köves szurdokban találtam magam. Eddig ez mindig mumus volt, a nedves kövek és levelek miatt amin folyamatosan csúszkált a bringa eleje és hátulja is. Most teljesen száraz volt, ideális egy kis csapatásra. Az órára nem mertem ránézni milyen tempóval jöttem lefelé, minden energiámat lekötötte, a kövek közötti száguldás. Ennyi volt? Ez volt az első gondolatom amikor leértem az aljára. Tök jó, nem jöhetek le még egyszer? 

Jött a következő lejtős szakasz a Katonasírokig aminek a felső résza a kövektől rázott rendesen, majd jobbos kanyar, irány a cél. Ez a végjáték a versenyen egy 5 kilométer hosszú lejtő. Tavaly ennek a tetejénél egy pillanatra kihagyott a koncentrációs képességem aminek az lett a vége, hogy kicsúszott alólam a bringa én pedig közeli ismeretséget kötöttem egy fiatal tölgyfa törzsével. Most minden tartalékomat összeszedve az utolsó idegszálaimmal is erre a szakaszra koncentráltam. Hihetetlen jól ment a lejtőzés, mögöttem eléggé nagy üres tér volt, nem tudott senki felérni rám. 4 kilométer, láttam a sárga táblát, majd nem sokkal ezután a láncom ledobta magát a nagytányérról kifelé. A ku*va életbe, b*ssza meg! 40 környéki tempóval mentem lefelé, én most nem fogok megállni, gurulok ameddig tudok. 2 kilométert tettem meg így, de kicsit lankásabbá vállt a terep meg kellett állnom. Satufék, kihúzódtam az ideális ívről, teszem vissza a láncot, persze, hogy beakad, nehogy már simán menjen. 1, 2, 3, 4, 5, 6, pontosan 6-an előztek meg amíg szereltem. Ódor Jani is ott hagyott, akit pedig legalább 10 kilométerrel ezelőtt előztem meg. Minden oké? Kérdezte. Persze, csak leesett a láncom....

Felraktam, visszadokkolás a pedálba, nyomás szemgúvadásig. Látom őket magam előtt de nem tudok felérni rájuk előttem vannak jó 30-40 méterrel. Vége van a hegyi útnak, jön a jobbos kanyar. A kanyar előtti részen 55 fölött volt a sebességem, satufék, csúszik a hátsó kerék, még hallom az elismerő megjegyzéseket a nézőktől...

A vasúti sín felett szerintem nem érintettem a talajt simán átrepültem fölötte. Be a parkolóba, Ódor Janiék előttem 15 méterrel. Csiki-csuki a célterületre, utolsó energia morzsák kifacsarása, két versenytársat még utolértem a cél előtt, de Janit már nem tudtam megfogni. Beestem a célba, satufék, lihegés...

A hivatalos időm 1:43:17 lett ami 2 perccel jobb mint a tavalyi és „csak” 12:46-ot kaptam a kategória győztes Kefétől, ez pont 2 perccel kevesebb mint tavaly. Ha ez a tendencia folytatódik, 7 év és megfogom. :-)))

Master 2 kategóriában a 15. helyen, abszolútban az 55. helyen értem célba.
Annak ellenére elégedett vagyok az eredményemmel, hogy a rajtnál megint sikerült elbénáznom a beállást és bejött a lánc miatt a technikai probléma is. A kettő együtt legalább 2 percembe került, de ez van. Most számolgathatnék, hogy mi lett volna akkor, ha, de ennek nincs értelme....
Ez volt eddig a legjobb Szilvásvárad Maratonom!
Végezetül szeretném megköszönni edzőmnek -saját magamnak- a felkészítést, úgy tűnik működik a dolog! 

Fussunk neki….

Akkor fussunk neki, ezúttal stílszerűen a futásnak.
A facebookon feltettem egy kérdés a Spar maratonnal kapcsolatban pro és kontra válaszokat várva. Pontosabban azt, hogy induljak-e, vagy nem. Külön öröm volt látni, hogy egy apró, pár soros post hány ember fantáziáját mozgatta meg. Szinte a legaktívabb lett az eddigi postom közül.
Az alap koncepció az, hogy a félmaratonok már „rutinból” mennek egész vállalható idővel, jó lenne továbblépni. Én a 30 kilométeres távra gondoltam, de többen is azt mondták, hogyha le tudod futni a 30-at menni fog a 42 is. Na ez majd kiderül.

Alapozási időszakban eléggé sokat futottam, de ez a bringás versenyszezon elindulásával kicsit háttérbe szorult. Pontosabban csak az aktív futóedzések. A Vivicittára még két hetet készültem, most a Tihanyi félmaraton előtt csak egyszer futottam a verseny hetén.
Most egy kicsit megfordítom a szokásos menetrendet, és hátulról haladok visszafelé.

20,7 kilométer

2:00:17

5:48/km

258 méter szint
Az első fél órában ronggyá ázás….

Nézzünk kicsit a számok mögé.
A tavaly szilveszteri 5 próba Rióba Félmaratonra célzottan egy hónapot készültem, 5:28-as kilométerekkel futottam le a versenyt, 161-es átlagpulzussal.
Az áprilisi Vivicittára két hetet készültem, 5:23-as kilométerekkel futottam le a versenyt 158-as átlagpulzussal.
A Tihanyi Félmaratonra gyakorlatilag nem készültem.  Az áprilisi Vivicitta után csak egyszer futottam 9 kilométert a verseny előtt 4 nappal. Végül 5:50-es kilométerekkel futottam le a 258 méter szintet tartalmazó versenyt 149-es átlagpulzussal.
Hogy miért lett ilyen alacsony az átlag pulzus? Azért, mert tudatosan nem engedtem feljebb, ezt a versenyt edzőversenyként kívántam lefutni GA2-es zónában. Jövő hét szombaton Crosskovácsi (a kedvenc monti versenyem) vasárnap pedig K&H félmaraton, ráérek majd ott szétcsapni magam…
Síkon tartottam a 150-et, de természetesen az emelkedőkön (ami volt bőven)  ez valamivel 160 felett volt.

Az első 6 kilométeren ami „viszonylag” sík volt simán ment az 5:30 környéki tempó, de azzal tisztában voltam, hogy a hosszú emelkedőkön ezt nem fogom bírni, azért próbáltam olyan tempót tartani, hogy a végén a 6 perc alatti átlag meglegyen. A rajt után 10 perccel elkezdett úgy esni, mintha dézsából öntenék, taffogtunk rendesen az úton hömpölygő vízben. Körülöttem egy eléggé vidám társaság futott, akik csak nevettek az esőn ez nekem is erőt adott. Végül 5 perc alatt bőrig áztunk utána meg már mindegy volt. Az első nagykör még viszonylag simán ment, bár a lefelé futás nekem nem igazán erősségem, nem szeretem.  A második kör egyértelműen keményebb volt mint az első. Az apátság előtt feltereltek miket a szerpentínen ami egy eléggé kemény , de viszonylag rövid kaptató. Innen még érdekességképpen körbefutottuk a belső tavat immár terepre váltva. Az eső miatt a földes szakaszok kellemesek voltak, pillanatok alatt érezhetően nehezebbek lettek a cipők a rárakódó sártól. Kiérve a füves részre jött a csiszi-csoszi, hogy a sártól valamennyire megszabaduljunk, majd jött a legsunyibb része az egész versenynek, szerintem a legmeredekebb kaptató vissza a főútra ami a révhez vezet. Itt volt egy kis szenvedés részemről, egyszer ránéztem az órára, 8:30-as pillanatnyi sebességet mutatott…
Szerencsére innen már csak 3 kilométer volt ami kicsi sík szakasszal kezdődött, majd jött az utolsó lejtő egészen a célig. Az utolsó kilométeren még beindítottam a rakétákat (ami kicsit köhécselve, de azért működött) és 5 perces száguldásba kezdtem a cél felé.
A hivatalos időm 2:01:30 lett amivel a 35 év feletti férfiak között  159-ik lettem a 267 indulóból, bár itt tényleg nem az eredmény és az idő volt fontos számomra…

Na akkor vissza az elejéhez elemezgessünk egy kicsit. J
Szóval, 3 év aktív sportolás után eljutottam arra a szintre, hogy egy félmaratont (nagyjából értékelhető idővel) „ a fotelból felkelve” bármikor le tudok futni és ez jó!

A bringás verseny szezonomnak  augusztusban a Mátra Maratonnal vége lesz, a bringák egy időre szögre lesznek akasztva.
Innen kezdve másfél hónapom lesz a célzott felkészülésre a Spar maratonra, aminek egyik állomása a Wizz Air félmaraton lesz.
Tudom, hogy a 42 kilométer fájni fog, hogy a maraton a 30. kilométertől kezdődik, de meg fogom csinálni, mert meg akarom csinálni. Maraton futó akarok lenni! :-)

Nos ez is megvolt. Így másnap reggel még mindig fáradt vagyok, de nem érzek sem izomlázat, sem izomfájdalmat. 
Hogy, hogy ment? Erre azt a választ tudnám adni, hogy az eredményem egyenes arányban van a befektetett munkámmal. Elég korán, még valamikor tavaly év vége felé neveztem be a versenyre, de mégis csak két hete döbbentem rá, hogy basszus mindjárt menni kell. Januárban futottam utoljára a Zúzmara félmaratonon ami nem esett valami jól. Bízom benne, hogy egyszer majdcsak ráveszem magamat arra, hogy annak is befejezzem az élménybeszámolóját, de bevallom, minél több idő telik el, annál kisebb az esély erre... 

Na szóval, április 1-én - majd három hónapos futásmentes időszak után - meg is kezdtem a felkészülést a Vivicittára. Irány az érdi gát, nosza ugorjunk neki két körnek. A 10,4 kilométert 5:36-os kilométerekkel futottam le, de a szervezetem minden porcikájával tiltakozott ellene.

Noha a tempóval nem volt gond nagyon nem esett jól...
Főképp, hogy az utána való két napon bringás csapatedzésen is voltam. Szombaton aszfalton tekertünk egy 125 kilométer / 728 méter szintes túrát, vasárnap pedig montival meglátogattuk Dobogókőt ami 64,3 kilométer / 1183 méterre sikerült. 
Április 6-án jött a következő felvonás, ugyanez a táv, de már 5:28-as kilométerekkel, ez már egész tűrhető volt kezdtem visszazökkenni. Eddig minden FM előtti hétvégén futottam egy 15 kilométeres távot, ez volt a szintfelmérő a verseny előtt. Ez most sem volt másképp, a 15,6 kilométert 1:24:58 alatt futottam le ami 5:26-os kilométereket jelentett, nem mellesleg PR-t futottam 15 kilométeren. Csütörtökön futottam még egy laza 10 kilométert, így összesen 45 kilométer volt a lábaimban a Vivicitta előtti két hétben. 
Szombaton nem voltak itthon a gyerkőcök így elmentünk átvenni a rajtszámokat. A szigetre már nem lehetett autóval bemenni így az Árpád-híd Pesti oldalától begyalogoltunk. Visszafelé olyan szelet kaptunk, hogy majdnem lerepített minket a hídról. Jó kis kilátások holnapra....

Vasárnap sikerült korán elindulni negyed kilenckor már a szigeten voltunk. Fél kilencre volt megbeszélve a találkozó csapatfotózásra, még pont le tudtuk adni előtte a csomagot. Gyors mosdólátogatás (meglepően hamar végeztünk) és már álltunk is be a 4-es rajtzónába. A rajt előtti hangulat ismét fantasztikus volt, de ezt már megszokhattuk a BSI rendezvényeken. Eszembe jutott a szilveszteri 5 próba Rióba FM amit itt a szigeten tartottak. Hát ég és föld a különbség a hangulatban. :-)
Pontban 9-kor elindult a mezőny eleje, majd kis szünet következett, de 9.11-kor elengedték a mi zónánkat is. Érdekes, hogy én csak 9:15-kor haladtam ár a rajtvonalon, na de végre futunk!

A szigeten irgalmatlan tömeg volt, az első két kilométeren azt éreztem, hogy csak tötymörgünk, nem futunk. Hiába kerestem a helyet nem nagyon haladtam előre. Ennek köszönhetően az első két kilométer átlagtempója valahol 5:30 - 5:40 között volt....
Kiértünk a rakpartra, végre volt hely, kimentem az út szélére és próbáltam felvenni a saját tempómat, a következő kilométereken megvolt az átlag 5:20-as idő. Jött a Lánchíd, majd a Várkert bazár, végül az alagút. Itt fantasztikus volt a hangulat, zengett az alagút! :-) 

Mikor kiértünk az alagútból a mezőnnyel szembe találtuk magunkat akik még a hídon futottak át. Jött a Budai rakpart és itt megérkezett a kőkemény szembe szél is. Bringával ilyenkor keressük a szélárnyékot az előttünk lévő mögött, de itt ez valahogy nem vált be, pedig párszor megpróbáltam. Ez a rész egészen a Lágymányosi hídig nem volt valami szép része a versenynek ezt autóval sem szoktam szeretni. Elfutottunk a Kopaszi-gát bejárata előtt, jött a visszafordító és megjött a hátszél is ami kicsit könnyített a futáson, de nem olyan mértékben mint ahogy a szembe szél visszafogott. Szabadság-híd, Fővám-tér és máris ismét a Pesti oldalon voltunk, túl a táv kétharmadán. A 7. kilométernél lenyomtam egy zselét amit 14-nél követett a második, ezzel nem is volt semmi gond. A tavaly őszi Balaton félmaratonon volt egy kis megingás 17 kilométernél, ennek most nyomát sem láttam, ráfeküdve a hátszélre az Erzsébet-híd előtti két kilométeren még sikerült 5:13-as és 5:17-es kilométert futni, itt még lenyomtam a harmadik zselémet is, legyen elég üzemanyag a végére is. Igazán motiváló volt látni a hidat....

A szigetig tartó kaptatón kicsit belassultam ezt a részt csak 5:31-es tempóval sikerült megtennem, de a szigetre ráfordulva még kifacsartam az összes tartalékot, rákapcsolva 5 perces tempót diktáltam magamnak a végére. A verseny előtti hétvégén futottam egy 15 kilométeres távot és a végén előjött egy kellemetlen fájdalom a jobb bokám belső felénél, ami aztán egy-két nap alatt elmúlt nem is nagyon foglalkoztam vele. A fájdalom viszont úgy döntött, (mivel eléggé vicces fiúnak tartja magát) hogy a cél előtt 300 méterrel ismét beköszönt, de ezt olyan elemi erővel tette, hogy azt hittem hirtelen bekaksizok...

A célkapu már tisztán látszott, itt már nem lehet megállni, ha kell kúszva is de célba kell érni. Szerencsére a fájdalom alábbhagyott így kicsi megingás után ment minden tovább. 100 méterre a céltól felhúztam a mezen a zipp-zárat, megigazgattam a ruhámat, felvettem a vigyori fejet és repültem a cél felé. 30 méter, hasat be, mellet ki, 10 méter, széles vigyor, kezek a magasban....

Célkapu folyamatosan sípol, még két szökkenés, óra leállít, séta.... Telefon csipog: Gratulálunk az általad teljesített táv: Vivicitta Félmaraton, a befutóidőd: 1:55:39! Lehet, hogy én futottam helyenként keresztben a pályán, de nekem az óra 21,39 kilométert mért ~300-al többet mint a hivatalos táv, de sebaj. :-)

Kifújom magam, megyek az éremért, közben mellettem épp hordágyon visznek ki egy sporttársat a mentőhöz ez kicsit ismét kizökkent... Kétszer kell rám szólnia az éremosztó hölgynek, hogy Gratulálok, mire egyszer meghallom. Köszönöm hajolok oda és már érzem is a nyakamban az elmúlt majd két órának a súlyát... megvan, ez volt az ötödik félmaratonom. Fáradt voltam, de tudtam, hogy innen nincs megállás, már várom a következőt.

Átvettem a frissítő csomagot, a másfél literes vizet majdnem egy menetben megittam, a Horalkynak esélye sem volt, szerintem nem kellett 5 másodperc ahhoz, hogy elpusztítsam. :-)

Lenyújtottam az izmaimat majd beálltam a kordon mögé vártam Ancsát, aki nemsokára megérkezett, fáradt volt Ő is, de lefutotta becsülettel. A félmaraton mániából már csak a nyárit kell lefutnunk mindkettőnknek.

Elemezés!?

Az elején írtam, hogy az eredményem egyenes arányban áll a befektetett munkával, de azért ez nem ilyen egyszerű. A futást a bringás felkészülésbe keresztedzésként használom néha megcifrázva egy-egy félmaratonnal. Tervszerű célzott futó felkészülést nem szoktam csinálni, egyszerűen nem fér bele az, hogy egy-egy futóversenyre hónapokat készüljek ez a bringás edzések rovására menne, azt viszont nem szeretném. Ami ismét kiderült, hogy a kerékpározással megszerzett állóképesség és erő  tökéletesen adaptálható a futásba, ami viszont fordítva nem működik. Most két hét felkészüléssel sikerült PR-t futnom a félmaratonon igaz, hogy csak 3 másodpercet javítottam kilométerenként az időmön de ez is valami. :-)

Ez elültetett a fejemben egy gondolatot, de erről majd a következő bejegyzésben. :.-)

Egyszer régen, nagyon régen volt egy blogom ami a kerékpározásról szólt... Talán vannak még páran akik emlékeznek rá..., de az leginkább a túrázásról szólt. 
Az élet úgy hozta, hogy a kerékpáros túrázás háttérbe szorult és helyét átvette a versenyzés.
Eddig az élmény beszámolóimat a facebookon tettem közzé, ami egy idő után kissé átláthatatlan lett így most ismét visszatérek a blog felületre.
Tavaly a rövidebb-, hosszabb írásos szösszeneteim után sokszor kaptam pozitív visszajelzést tőletek aminek nagyon örültem.  

A kisördög felébredt bennem, így nem tudom megállni, hogy a három kedvencemet, amit három nagyon kedves barátom írt nekem, ne idézzem belőle:
- Kámán Csaba Grat Robi! Ne bosszankodj ezen, olyan jókat írsz, szerintem maradj ennél ha már a bringázás nem megy :))))))))
- Breuer László Kiváló írás !! (elcsépelt mondás,de) bringázás helyett nem ezzel kellene inkább foglalkozni? :-)
- Csontos Andrea Ne csak fuss, írj is:-) nagyon jó összefoglalót írtál és csak gratulálni tudok mindkettőtöknek!!! Fantasztikus teljesítmény. Nekem több minden hiányzik a félmaraton teljesítéséhez, viszont a motiváció amit az írásodon keresztül kaptam, az nem!! További jó sportolást és sok sikerélményt kívánok!! Puszi mindkettőtöknek!

Hát legyen! Idén újra tollat... izé, mit is írok, billentyűt ragadok és rátok zúdítom élményeimet, kérlek fogadjátok szeretettel! :-)